Bujtor Judit: Fatalista vagyok, nem féltem a koronavírustól - Interjú

Az üzletasszony elhunyt férje emlékét elhivatottan ápolja, a vírushelyzetben is egy cél lebegett a szeme előtt: nyáron ismét megnyithassa kapuit a Tihanyi Szabadtéri Játékok. Bujtor István örökségéről, célokról és karanténélményeiről faggattuk a Balázs Béla-díjas magyar színművész özvegyét.

Férje örökségét élteti
A Balaton legnépszerűbb szabadtéri színjátszó terét 2004-ben alapította meg Bujtor István, amely 2009 szeptemberében bekövetkezett, váratlan halála után is, a mai napig működik, immáron az ő nevét viselve. Özvegye, Bujtor Judit nagy örömére a festői szépségű Tihanyban, a Bujtor István Szabadtéri Színpadon már a 17. szezonja indulhatott el a Tihanyi Szabadtéri Játékoknak. Még a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzet sem tudta keresztezni terveiket: az üzletasszony a karantén alatt is serényen dolgozott azon, hogy elhunyt férjének legkedvesebb projektjét és a magyar és határon túli színházi élet szereplőinek egyik kedvenc színpadát idén is élettel töltse meg. A sokszor lesújtó hírek ellenére is bizakodott, hiszen jól tudta, hogy a vészterhes idők után szükségük lesz az embereknek a kikapcsolódásra.

Bujtor Judit a mai napig nagy rajongója a Balatonnak

Június közepén még csak remélte, hogy megtarthatják-e a tervezett előadásokat, és a kitartásuk célravezető volt: július első péntekén már a megszokott menetrendben indíthatták el az évad első előadását. Az érdeklődés óriási, tavaly mintegy 13 ezer néző tüntette ki figyelmével a szabadtéri színpadot, de egyáltalán nem tűnik lehetetlennek, hogy idén még több vendég érkezik az előadásaikra, hiszen a magyarok nagy része itthon és a Balatonon nyaral. Több előadásra már elővételben teljesen elfogytak a jegyek, amire abszolút sikerként tekintenek.

Idén is nagy az érdeklődés az előadásokra

Bujtor Judit csak ritkán beszél arról, milyen volt az ő saját útja, pályafutása, hogyan épített karriert a Malévnél, azután miért kalandozott el a divat világába, majd férje halála után hogyan és miért vállalta magára, hogy ő szervezi tovább a Tihanyi Szabadtéri Játékokat. Közgazdász végzettsége mellett hat nyelvvizsgával rendelkezik, és bármilyen feladatot kap, ott a maximumra járatja a sikert. A karizmatikus üzletasszonnyal a Duna Televízión futó Balatoni nyár című műsor egyik forgatási napján, egy révfülöpi kávézóban találkoztunk, ahol páratlan karrierútja mellett arról kérdeztük, hogyan viseli férje hiányát 11 évvel azután, hogy elment, mekkora erőfeszítést igényel tőle emléke életben tartása, valamint terveiről és a koronavírus-járványról is kifaggattuk.

Ritka az olyan kapcsolat, amelyben egy férfi és egy nő teljesen egyenértékű és mindkettő ki tud teljesedni a munkájában, ráadásul még együtt is kiválóan tudnak dolgozni. Bujtor Istvánnal egy valódi alkotópárost alkottak, de megismerkedésük előtt ön is szép karriert futott be, ezekről viszont csak keveset mesél...

Lehet, hogy nem sokan tudják, de annak idején a Malévnál indultam. Világ életemben az volt a vágyam, hogy sok emberrel foglalkozhassak. Nekem ez be is jött, mert a Malév utazási irodáját vezethettem hosszú éveken át, majd kikerültem Frankfurtba irodavezetőnek, majd Münchenbe képviseletvezetőnek. Azt gondoltam, hogy majd a Malévtól fogok nyugdíjba menni. De milyen jó, hogy annak idején mégsem így döntöttem... Mikor elbúcsúztam a német kollégáktól Münchenben, az egyik utazási irodás megkérdezte, hogy megcsinálnám-e az irodájukat Pesten. Azt gondoltam, hogy ez bolondság lenne, mivel én teljesen elköteleztem magamat a munkámnak és a cégnek. István akkor biztatott, hogy ha engem akarnak, akkor vállaljam el. Így is lett. Hárman indultunk, három éven belül pedig az első tíz legkeresettebb utazási iroda közé bekerültünk. Nagyon nagy dolog volt, mert halvány fogalmam sem volt arról, hogy a rendszerváltás után milyen itthon a helyzet, hiszen évekig kint éltem Németországban. A legnagyobb dolog számomra az volt, hogy azok az emberek, akiket én elhívtam a bizonytalanra, azok jöttek. Ez még a 90-es években történt, de a mai napig összejárunk és találkozunk azzal a kemény maggal. 13 ember, aki engem szeret, a volt főnökét! Ki emlékszik egyáltalán a régi főnökeire? Ki az, aki még szereti is őket? Hát, ők. Ez nekem olyan jól esik, életem egyik nagy vívmánya.

Az idegenforgalom után hogyan került be a művészvilágba? Először a divat, azután a színházi élet szólította meg.

Volt egy kis kitérőm, mert egy nagy olasz cégnek voltam egy ideig a képviselője. Ez csak egy rövid kis kirándulás volt a részemről. István mellett óhatatlanul beszippantott a színházi világ. Mikor ő elment sajnos 2009-ben, úgy gondoltam és úgy gondolták Tihanyban is, hogy én vagyok az, aki ezt folytatni tudja. Lám, lám, 2020-at írunk, megy a színpad!

Egy világjárvány közepén...

Ez a csoda, tudod? Nagyon szeretem a kihívásokat, nem kedvelem a langyos vizet, és amikor hónapokkal ezelőtt én az idei nyári előadásokat terveztem, mindenki bolondnak nézett. Senki nem hitt abban, hogy ezt az évadot meg tudjuk tartani. Nem hittem egy percig sem, hogy 16 év munkája így ér majd véget. Bíztam benne, hogy nem lesz gond, reméltem, hogy megtarthatjuk majd az előadásokat. És lám, így is lett. Azt is tudom, hogy nem fog esni! Tegnap még Pesten mindenhol zuhogott, de itt Tihanyban 300 gyerek bámulta a színpadon Dr. Bubót... Szerintem ha az emberben van akarat és kitartás, akkor rettenetesen sokat el tud érni, és hiszem, hogy még a külső körülményeket is lehet ezzel befolyásolni.

Azt lehet látni, hogy épp annyira van kiéhezve a színházi szakma a játékra, mint amennyire a közönség. A bizonytalanság azonban körüllengte az elmúlt hónapokat. Mennyire volt nehéz ez az organizáció szempontjából?

Iszonyú nehéz volt. A műsor nekünk legkésőbb márciusig elkészül, de most az első játéknap előtti 10 napban derült ki, hogy zöld utat kaptunk. Az a csodálatos, hogy a márciusban rögzített programnak mindössze a 10 százalékán kellett változtatni, mert mindenki azt mondta, hogy jövünk, ott leszünk! Ez azt bizonyítja, hogy hittek bennünk, lojálisak, szeretnek bennünket, és ahogy Tihanyban találkozni, úgy játszani is sikk. A nézők pedig nagy örömünkre az ország minden tájáról jönnek, nemcsak az itt nyaralók, hanem akár a határon túlról is ellátogatnak hozzánk.

Mi a sikertörténet, ha nem ez?

Ez a siker egyik oldala, a másik pedig, hogy nekem borzasztóan nagy ajándék, hogy István emlékét így ápolhatom. Biztos vagyok abban, hogy ő valahol ezt látja és büszkén tekint le ránk. Nagy visszajelzés számomra, hogy bár 11 éve nincs velünk, mindenki ismeri és szereti őt, nem felejtették el. Filmfesztivál és vitorlás verseny is alapult már az emlékére, a Balatonon pedig sokan személyesen is ismerték és van vele valamilyen személyes történetük. A füredi kikötőben pedig a mai napig rengetegen fotózkodnak a szobrával. Mondjon nekem bárki még egy olyan magyar színészt, aki már nem él, mégis ekkora kultusza van! Sokan kérdezik tőlem, hogy mi volt a titka? Azt szoktam mondani, hogy a titok azért titok, mert arról nem beszélünk. Ha mégis ki kéne emelnem belőle valamit, az lenne, hogy ember volt, hiteles és közvetlen tudott maradni. Nagyon tehetséges és jó ember volt ő, a jóisten megadta, hogy én 30 éven át mellette élhettem. Másnak azt kívánom, hogy csak egy olyan szép éve legyen, mint amilyen nekem volt a 30-ból egy, akkor már boldog élete van.

Azt mondják, hogy a halál mindig annak nehéz, aki itt marad. Ha valaki ennyire szereti a másikat, akar egyáltalán továbblépni?

Feldolgozni, ami történt és a hiányát pótolni talán soha nem lehet. Ha valakivel összekerülsz, az lesz a másik feled, a társad, nélküle nem vagy egész. Ha elveszíted, akkor az olyan, mintha a karodból levágnának egy darabot. Az valóban ad némi erőt, hogy az emléke itt él velem és hogy nem egyedül gyászolom, hanem egy országnak hiányzik.

A koronavírus-járvány miatt sokan kétségbeestek vagy befordultak a bezártság miatt. Önnek volt végig feladata, ezért gondolom nem félt attól, hogy megbetegszik.

Nem, egyáltalán nem féltem. Egyrészt fatalista vagyok, másrészt pedig olyan alkat, aki minden helyzetet megforgat a javára. Rengeteg könyvet olvastam, amire korábban nem jutott időm. Volt, hogy néztem a televíziót, de azt bár ne tettem volna, mert onnan a legtöbbször a szomorúság jött, hogy mennyien lettek betegek, mennyien haltak meg... Sok barátom van, akikkel telefonon beszélgettünk, akár órák hosszat. Csomó új receptet kipróbáltam.

Egyelőre még nem kezdődött el a beígért második hullám. Mik a következő időszak tervei, amik megvalósításra várnak?

Van 29 előadás, egyik jobb, mint a másik, és arra várnak, hogy a közönség megnézze őket. Nyilván, aki nyaral, az elsősorban vígjátékokat és bohózatokat, szórakoztató műfajokat akar látni, így mi is ilyenekkel készültünk. Lesznek koncertek, Bereczki Zoltánnal, a Budapest Bárral és több gyerekelőadással is várjuk a nézőket. Az emberek kezdik levetkőzni a félelmeiket, érdeklődnek, mire van még jegy. Nagy örömünkre szeptemberben elkezdik átépíteni a színpadot, ennek az anyagi forrásait sikerült előteremteni a Levendula Színpad Kft.-vel együttműködve. Lesznek új székek, befedik a színpadot, új öltözők létesülnek, úgyhogy részben megújulunk. A színpad egyelőre eső esetén nem üzemel, de már sokadik éve lobbizok, hogy kitaláljunk valami megoldást arra, hogy a nézőteret egy mobil fedéssel védhessük, hogy rossz idő esetén is tudjunk előadásokat tartani.

• Forrás: https://www.femcafe.hu
• Leadfotó és fotók: Femcafe.hu / Kunos Attila